RSS
Adóbevallás 2013
2014. Dec. 18.
Egészségügyi bértábla 2012-2013 - Új egészségügyi közalkalmazotti bértábla

Írta: Administrator   
2012 március 31. (szombat) 11:03

Egészségügyi bértábla 2012-2013 - Új egészségügyi közalkalmazotti bértábla lép életbe. Legkorábban 2012. augusztusban juthatnak hozzá a plusz jövedelemhez az egészségügyben dolgozók, de akkor januárig visszamenőleg. Vannak olyan egészségügyi szakdolgozók, akik mindössze bruttó ezer-háromezer forint közötti emelésre számíthatnak, azok pedig, akik három évnél rövidebb ideje dolgoznak az ágazatban, kimaradnak az egészségügyi béremelésből.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent a kormány egészségügyi bérfejlesztés lehetséges irányairól szóló határozata.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányhatározatból kiderül, hogy július elsejéig kell megállapításra kerüljön a béremelés, "az Egészségbiztosítási Alapnál a gyógyító-megelőző ellátás területén rendelkezésre álló 30,55 milliárd forint az orvosok részére 15 milliárd forint összegben, az egészségügyi szakdolgozók részére 15 milliárd forint összegben, az egyéb felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek részére 0,55 milliárd forint összegben".

A határozat szerint "a béremelésben az állami, önkormányzati, valamint egyházi tulajdonban/fenntartásban működő járó és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó orvosok, meghatározott munkakörben dolgozó egyéb felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek, valamint az egészségügyi szakdolgozók részesülnek". A kormányhatározat arra is kitér, hogy "a béremelést egészségügyi ágazati bértábla kidolgozásával kell végrehajtani".

A mostani bérfejlesztésből tehát kimaradnak az alapellátásban dolgozó háziorvosok, akik intézkedés hiányában a sztrájkot sem tartják kizártnak.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a pályakezdők azért maradtak ki a béremelésből, mert rendkívül kevés volt a forrás: ugyanannyi - 15 milliárd forint - jutott 70 ezer szakdolgozóra, mint 17500 orvosra. Megjegyezte: míg a nem orvos végzettségű diplomások egy része - a pszichológusok, vegyészek, kémikusok, biológusok - az orvosoknak járó emelés felét, addig az egyetemet, főiskolát végzett szakdolgozók jelentős része csak a töredékét kapta.

A MESZK elnöke szerint ez ellentmond annak az eredeti elképzelésnek, hogy a pluszjuttatás mértéke vegye figyelembe a pályán eltöltött időt és a képzettséget is. A szervezet észrevételeit eljuttatta az Országgyűlés egészségügyi bizottságához és a szaktárcához, utóbbival már hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek - írta a Magyar Nemzet.

A Magyar Ápolási Egyesület elnöke, Bugarszki Miklós a lapnak elmondta: szükségtelennek, aránytalannak és megalázónak tartják az orvosoknak, illetve a szakdolgozóknak járó fizetésemelés közötti különbségtételt, ezért azt kérik az Országgyűléstől, hogy a béremelésre rendelkezésre álló 30,5 milliárd forintos forrást egységesen osszák szét a bértábla szerint. (MTI/mno.hu/portfolio.hu)

Tipp: KÖZALKALMAZOTTI BÉRTÁBLA 2013





Utolsó frissítés: 2012 szeptember 26. (szerda) 14:58